Október 20-án volt a Dobd a kosárba program őszi fordulója. Iskolánkat a 2.i osztályosok csapata képviselte. Hét másik iskolával versenyeztünk. Váltóversenyen és kosárra dobó versenyen mértük össze a tudásunkat. A váltóversenyen a nyolc versenyszámból ötöt nyert a csapatunk és két második és egy harmadik helyezést sikerült elérnünk. A kosárra dobó versenyt nyolc dobott kosárral sikerült megnyernünk.

                                     Felkészítő nevelő:  Horváth Marcellné Krisztina tanárnő

 

 

 

 


 


 

            


 

A Selyem utcában is elkezdődött a tanév.

Teljes cikk

 


Szövegértési verseny a Táncsicsban

 

2017. október 11-én iskolánkban immár 7. alkalommal rendeztük meg a Benedek Elek nevével fémjelzett kistérségi szövegértési versenyt. Ebben az évben 16 iskola 150 kisdiákját köszönthettük az ünnepélyes megnyitón. A hagyományokat követve a 65 tanulót számláló harmadikosoknak egy mesét, a 85 fős negyedikes mezőnynek pedig egy mondát kellett feldolgozniuk Benedek Elek gyűjtéséből.

Nagyon örülünk, hogy évről évre egyre több iskola csatlakozik kezdeményezésünkhöz, segítve ezzel a tehetséges diákok versenyszellemének kibontakoztatását és ért egyet a versenyfelhívásban megfogalmazott céljainkkal.

A feladatlapok megírása után tartalmas programokkal várták a délutános tanítók a gyerekeket a javítás ideje alatt. Választhattak két kézműves foglalkozás, táncház és a magyar népmesék megunhatatlan sorozatai közül, majd a napsütéses délutánt kihasználva birtokba vehették az udvari játszóteret is.

A feladatlapok feldolgozása után az eredményhirdetésről senki sem távozott üres kézzel.

Bízunk abban, hogy a következő évben is megtisztelnek jelenlétükkel az iskolák képviselői és ismét a vendégeink lesznek.

Vincze József Zsoltné

szervező pedagógus

                                         


Boldog Iskola

 

A 2.z osztály tanulói a tavalyi évben csatlakoztak a Jobb Veled  a Világ alapítvány Boldogságprogramjához.

Sikeres pályázatuk eredményeképpen a Táncsics Mihály Általános Iskola elnyerte és egy éven át viselheti a Boldog Iskola kitüntető címet.

Az erről szóló Oklevelet ünnepélyes keretek között adták át október 5-én , a Boldogságprogram szakmai napján ,amelyen iskolánkat  Kisné Demény Erzsébet igazgatóhelyettes és Lomniciné Kancsár Margit, a 2.z osztályfőnöke képviselte.

  

  


 

 CodeWeek

Europe Code Week is a grassroots initiative which aims to bring coding and digital literacy to everybody in a fun and engaging way.
7-22 October 2017

 

Csatlakozz a programozás hetéhez a Ceglédi TÁNCSICS-ban!

2017. október 9-13.

A programozás mindenhol megjelent az életünkben, és olyan alapvető készséggé vált, melynek – legalább alapszintű – elsajátítására mindannyiunknak szüksége lesz.

Iskolánk a programozási héten minden diákja számára játékos programozási eseményeket szervez.

Üdvözlettel: Józanné Kamuti Andrea

  

Kirándulás Újszilvásra

Az iskola 7. évfolyamának 50 tanulója szeptember 14-én tanulmányi kiránduláson vett részt Újszilvás Napelem parkjába. A  parkot Dr. Petrányi Csaba Újszilvás polgármestere mutatta be a tanulóknak.

 

Szervezők: Etédiné Kovács Mária és Kósa Tamás

  

 


Tudományok Éjszakája 2017. szeptember 9.

 

         Táncsicsos 8. osztályos tanulók is részt vettek az idei Tudományok Éjszakája jubileumi bemutatón, ahol a fizika témakörében bemutatott tudományos kísérleteket figyeltünk meg. A hangulatot emelte, hogy a kvízkérdésekre adott jó válaszokat ajándékokkal viszonozták a szervezők, ebben tanulóink ügyesen teljesítettek.

 

 

 


 

 A szeptemberi évnyitó képekben:

 

  

 

 

 

 

  

  

 

 


 Képtalálat a következőre: „tanévkezdés” 

TÁJÉKOZTATÓ

 

Javítóvizsga időpontja:

 

2017. 08. 29. (kedd) 8 órakor az Eötvös téri épületben.

 

 Tanévnyitó ünnepély

 

2017. szeptember 1. (péntek) 745 - kor.

 

Első tanítási nap:

 

2017. 09. 01. (péntek)

 

Tankönyvosztás:

 

Tankönyvosztás az első tanítási napon lesz, az osztályfőnököktől kapják meg a tanulók a tankönyveket.

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

                                                   

 

 

 
 
 
                                                               
304261
MaMa93
TegnapTegnap175
Ezen a hétenEzen a héten268
Ebben a hónapbanEbben a hónapban5211
ÖsszesenÖsszesen304261

Fenntarthatosag

/images/FTH_jelveny.png

Link1 | Link2 | Link3

Copyright © 2012. All Rights Reserved.