NAPKÖZIS ERZSÉBET TÁBOR A BUDAI ÚTON

 

Iskolánk 2 sikeres pályázatot nyújtott Napközis Erzsébet Tábor megszervezésére. Nyáron turnusonként 56-56 gyerek táborozott. Az iskola udvarán csapatjátékokat játszottunk. Nagy sikere volt a Vizes sorversenynek és az "Egy perc és nyersz" játékoknak. Az udvaron sok fa és a bokor lehetőséget adott számháború lejátszására. A közeli kalandparkban és a strandon is a mozgásé volt a főszerep. Szinte minden napra jutott egy kis rajzolás, festés, ill. kézműveskedés. Mindkét hetet kirándulással zártuk. Az I. turnus úticélja Szentendre volt, a II. turnus végén pedig Mátrába mentünk.


 

ERZSÉBET TÁBOR

 

Az iskolánk 2018. június 3. hetében egy egyhetes táborozást nyert „A Tábor összeköt - Erzsébet Táborok” elnevezésű projekt keretében a Fonyódligeti Erzsébet-táborba. 30 tanuló (6. és 7. osztályosok) 3 tanár kíséretében vakációzhatott a Balaton partján, sokak közülük most jártak ott először. A Balaton adta lehetőségek során a sárkányhajózhattunk, sétahajóztunk közben megismertük  a Balaton élővilágát. A gyerekek körében nagy népszerűségnek örvendett vízi és szárazföldi kalandpark. Az élményekre fókuszáló tartalmas vakációs mindennapok részeként sportprogramok, íjászat, akadályversenyek és ügyességi vetélkedők, óriás trambulin, kézműves- és zenei foglalkozások, könnyűzenei koncertek és táncház is színesítette a tábori programpalettát.